Koronavírus: új egészségügyi intézkedéseket javasol a Budapest Airport
Hamarosan újraindítja az utaskiszolgálást a Budapest Airport, ezért az üzemeltető új egészségügyi javaslatokat fogalmazott meg az utasoknak.
Hamarosan újraindítja az utaskiszolgálást a Budapest Airport, ezért az üzemeltető új egészségügyi javaslatokat fogalmazott meg az utasoknak.
Áprilisra utasforgalma több mint 99 százalékát elvesztette a budapesti Liszt Ferenc repülőtér és ezzel bevételeit is. Júniustól fokozatosan újraindulhat az utasforgalom, de a várakozások szerint csak 2022-re áll helyre a budapesti reptér forgalma. A mostani válsághoz hasonló helyzettel még nem szembesült a légiközlekedési szektor – mondta el a növekedés.hu-nak adott interjújában Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Január óta üzemel a BUD Cargo City elnevezésű légiáru-kezelő komplexum a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A logisztikai központ teljes működési fázisba lépett a második épület elkészülésével és az összes bérlő beköltözésével - szerepel a Budapest Airport közleményében.
Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután mindent megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket - jelentette be a cég csütörtökön.
Csaknem teljesen leállt az utasforgalom április elején a budapesti reptéren, a húsvéti hétvégén mindössze 1283 utas fordult meg, szemben a tavalyi 190 ezerrel - derül ki a Budapest Airport közleményéből.
Létrehoz egy alapítványt a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport azon jelenlegi és volt munkavállalói megsegítésére, akiknek a koronavírus-járvány miatt veszélybe került a megélhetése, vagy az egészsége. Az alapítványba elsőként a Budapest Airtport vezetősége tesz pénzt, a cég minden felsővezetője felajánlotta április fizetése nagy részét a célra.
A Malév 2012-es csődje után felépített útvonalhálózat egy része elveszhet, a ferihegyi repülőtéren tervezett beruházások egy részét pedig el kell halasztani - írta szerdán közzétett nyílt levelében Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.
A Budapest Airport a mai naptól kezdve rendszeresen minden nap (de legfeljebb kétnaponta) délelőtt 10 órakor Repülőtéri Napi Értesítőt ad ki, a Facebook oldalukon, valamint a honlapjukon - írják a közleményükben.
Mától csak magyar állampolgárok léphetnek be Magyarország területére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren keresztül. A reptér nem zár be, ezután is fogad és indít járatokat e korlátozásnak megfelelve – közölte a Budapest Airport Zrt.
Karbantartás és fejlesztés miatt lezárja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője mindkét futópályát tavasszal, de a korábbi gyakorlathoz képest a lezárás rövidebb ideig tart majd.
Jelentősen, akár negyedével is visszavágja Európa két legnagyobb légitársasága, a Lufthansa és a Ryanair az európai járatok számát április végéig - közölték a légicégek hétfőn az MTI-vel. A LOT a szöuli járatai közül törölt néhányat. A British Airways a New York-i járatai mellett egy sor európai desztinációba is felfüggesztette a repülést a kereslet visszaesése miatt.
Új hatástanulmányban vizsgálja meg a főváros a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér környezetterhelését, amelynek fel kell tárnia a tényleges környezetterhelést, továbbá be kell mutatnia, hogy az utasforgalom növekedése milyen hatással lehet Budapest környezeti állapotára. Amíg nem készül el a tanulmány, a főváros a reptér fejlesztéseit sem támogatná - írja az MTI.
Hatósági döntés értelmében a Budapest Airport a közvetlen járattal kínai és észak-olasz városokból érkezők mellett megkezdi a Szöulból érkező utasok testhőmérséklet mérését is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte kedd este a Budapest Airport.
Újabb utasbiztonsági ellenőrző pontokat nyit a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a ferihegyi repülőtéren, hogy a nyári időszakban is 15 perc alatt maradjon a biztonsági ellenőrzéshez a várakozási idő.
Járattörlésekre és fennakadásokra figyelmeztet a Budapest Airport a Magyarországon is végigvonuló Ciara viharciklon miatt – olvasható a budapesti repülőtér üzemeltetőjének a Facebook oldalán.
Tavaly október óta szab ki a Budapest Airport mélyalvási díjat azokra, akik a főváros felett éjfél és hajnali öt óra között repülnek. Négy hónap alatt 35 ezer euró folyt be - írja a hétfői Világgazdaság.
A Liszt Ferenc repülőtéren eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el a koronavírus-járvány miatt, aki közvetlen járattal érkezett Kínából a magyar fővárosba - közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán a légikikötőben tartott sajtóbejáráson. Müller Cecília országos tisztifőorvos ugyanezen az eseménye azt hangsúlyozta: pozitív koronavírus teszteredményt még egyetlen utasnál sem mutattak ki. Közben az is kiderült, hogy várhatóan csütörtökön kiengedik a kórházból a Vuhanból még korábban eljött magyar egyetemistát, ha továbbra sem mutatja fertőzés jeleit.
Hatósági döntés értelmében minden Kínából közvetlen járattal érkező utast az országba belépés előtt, még a repülőtéren hőmérős szűrésnek kell alávetni. Az első érintett járat, amelynek érkező utasait megvizsgálják, az Air China január 31-én, 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező járata - áll a Budapest Airport közleményében.
A Budapest Airport jelentős készlettel rendelkezik minden szükséges védőfelszerelésből, és részletesen kidolgozott eljárásrenddel kész támogatni a hatóságok munkáját egy esetleges rendkívüli repülőtéri intézkedés elrendelése esetén - áll a társaság délután kiadott közleményében.
Vitézy Dávid a közösségi oldalán reagált a hírre, miszerint jogerőre emelkedett a ferihegyi parkolóház építési engedélyének visszavonása, vagyis ebben a formában és területen nem fog megépülni a hatszintes parkolóház. A napokban megalakult Budapest Fejlesztési Központot (BFK) vezérigazgatója szerint a parkolóház a repülőtér előterének legfontosabb, központi zónájában, a leendő vasútállomás és a terminálok közötti területen akadályozta volna az átjárást.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Közben Moszkvából is fontos üzenetek érkeztek.
Jeruzsálemben valószínűleg nem örülnek
Sok titkot rejtenek még az óceánok.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.